Kalandra fel! Elhagytuk Tótkomlóst!
Ezzel a felkiáltással indultunk neki a nagy útnak
2006.08.10-én. A kocsi: Opel Astra, a sofõrök:Sanya és Andi, az utasok: Otika,
Abigél, Levente. No meg a tele csomagtartó, és a telepakolt utastér.Hogy lehet
15 évnyi életet egy kocsiba becsomagolni?
(Kocsival kellett jönnünk, mivel a kezdéshez
elengedhetetlen volt az autó. A férjem munkahelye a bérelt házunktól 20 km-re
van, ezidáig ismerõsök vitték-hozták, de ez ugye hosszú távon nem mûködik.)
Az út érdekes és szép volt.A gyerekek jobban bírták a
gyûrõdést, mint mi, persze nem bíztunk semmit a véletlenre, színezõkkel,
uti-társasokkal, zenével fegyverkeztünk fel.
A rengeteg élmény, látnivaló megérte a hosszú
kocsikázást, rengeteg fotó készült az utinaplónk számára.
A komp.
A komptól én személy szerint nagyon tartottam, de
szerencsére nem volt vészes.A másodikra már rutinosan hajtottunk fel!
Mivel a két kompos megoldást választottam, mikor az utat
terveztem ebben az élményben kétszer is részünk volt. (Egy kis segítség az útvonaltervezéshez,
sztem jól használható!www.uk.map24.com)
Dunkerque-Dover volt az elsõ átkelés. Mivel már lassan
másfél napja szendvicsen éltünk, gondoltuk a kompkikötõben eszünk
"rendes" kaját, étteremben. Hát nagyot csalódtunk, mivel a
gasztronómia fellegvárában nem hogy étterem, de még büfé sem volt. A
kompkikötõtõl kb 15km-re irányítottak minket, de már nem volt kedvünk
megkeresni, arra gondoltunk, hogy a kompon majd eszünk.
Ettünk is, de a kaja és a kiszolgálás ideje hagyott némi
kivetnivalót maga után.
Következett Anglia, ahol csak egy rossz tapasztalatunk
volt. Eurót nem fogadtak el a benzinkútnál, az ír kártyánk nem volt
használható, de mivel a kocsi meg volt tankolva, a kutas fogcsikorgatva ugyan,
de beváltott az eurót.
A balos közlekedés eleinte nagyon furcsa volt.
Nagyon-nagyon figyeltünk, de szerencsére a páromnak volt már egy kis
rutinja-hisz Írországban élt, "már" 2 hónapja-így az út utolsó részét
õ vezette le.
A következõ komp Fishguard-Rosslare, ez már ment, mint a
karikacsapás, bevackolódtunk és szinta átaludtuk a teljes utat. Kispárna,
takaró kerüljön ki a kocsiból! :-)
Ezek uán már néhány óra kellett csak és már meg is
érkeztünk Roscrea városába 2006. augusztus 12-én reggel 10-re.
Az elsõ hetek...
A párom által kibérelt házba érkeztünk, ez nagy
könnyebbség volt(már látom utólag, mikor a fórumon olvasgatom az albikeresõ
hirdetéseket). A lényeg az volt, hogy együtt van a család!
(Egy kis elõzmény: a férjem hajózott az elmúlt 20 évben,
az év felében nem voltunk együtt. Ezen szerettünk volna változtatni és erre
megfelelõ helynek Írország látszott. A gyerekek angolt tanulnak és együtt
lehetünk :-))
A város.
Roscrea. Dublintól 130 km-re, Tipperary megyében. Sok
magyar lakik és dolizik itt a húsfeldolgozókban. az utcán minden lépésnél
magyar szót hallok. ez jó. Nem annyira idegen a hely.
A szomszéd is magyar. Ez is jó. A lányaink együtt járnak
majd gimibe.(ez még jobb, mert a kezdeti nehézségeket könnyebb ismerõssel
elviselni.pláne gyerekeknek)
Beiskolázás...
A Secondary Schoolból egy található itt. Megnéztük. Nem
rossz.Az igazgató kedvesen fogad, elmondja a lehetõségeket. A lányomnak is
tetszik(ez fontos:-) Beiratkozunk.
Primary School: Abigél és Levente a Sacred Heart Schoolba
fog járni.azért ide, mert ez kb 3 percnyire van tõlünk.ha esetleg dolgozunk
akkor sem kell izgulni, hogy ki megy majd a gyerekekért.
Itt kicsit "íresebb" volt a beiratkozás.
Röviden: augusztus 15. körül elmentünk az iskolába, Be
volt zárva( nem nagy csoda, hisz nyári szünet van), de becsengettünk.Egy úr
kinézett az egyik ablakon és megkérdezte, h miben segíthet.
Mire mi: -"be szeretnénk iratni a két gyermekünket
az iskolájukba."
-"rögtön hoz kulcsot és beenged"
kis idõ múlva:-"nem talál kulcsot, de ha szeptember
1-jén jövünk akkor be tudjuk iratni õket"(ablakon kerseztül társalogtunk,
igaz kinyitotta..)
-"No de mégis milyen könyveket, egyenruhát,
felszerelést vegyünk addig?"
-"A shaws-ban megmondják, h milyen egyenruha kell az
õ iskolájukba, a többit elsején megbeszéljük"
Hát így irattuk be a gyerekeket az Ír iskolákba.
Levi kórházban
Megismerkedtünk az Ír egészségüggyel is. Sajnos.
Itt tartózkodásunk második hetében Levi leesett a
játszótéren a mászókáról.
Elvittük a "háziorvoshoz", aki 60 eu
leszurkolása, és manuális vizsgálat után megállapította, h nincs eltörve.
Jegeljük, kenegessük vazelinnel a bõrét és ha hétfõn is fájna, hozzuk vissza.
Megjegyzem ez csütörtök délután volt.
Mivel este nagy fájdalmai voltak, fogtuk magunkat és
elvittük a legközelebbi kórházba Nenagh-ba. Hát az érdekességek itt is
folytatódtak.
Rtg orvos nem volt, mivel délután 5 után nincs bennt. Be
kellett hívni, de azt ki is kellett várni, h beérjen. Nagy nehezen megérkezett,
megcsinálta a rtg, de arra a kérdésre, h el van e törve a keze nem tudott
válaszolni. Majd hétfõn jön egy szakorvos, aki kiértékeli a képet és felhívnak,
h mi a teendõ. (Még mindig csütörtök van )Ekkor már felettébb gyanússá
kezdett válni a dolog! Mentségükre szóljon, h egy rögzítõ gipszet azért tettek
a gyerek kezére, amitõl enyhültek a fájdalmai. Jött egy kék pólós arab fickó,
akit takarítónak néztem, de aztán közölte, h õ az ügyeletes orvos. Már csak
abban reménykedtem, h Magyarország valamelyik orvosi egyetemén végzett! Mikor
megkérdezte, h honnan jöttünk és nem reagált , már tudtam, h nem.(újabb 60eu)
Hétfõn egész nap vártuk a telefont, de nem hívtak.
Kedden aztán telefonáltak, hogy menjünk el Limerickbe
csütörtökön, ahol ortopédia is van és ott rendes gipszet tesznek a kezére, mert
el van törve!
Jó. Csütörtökön irány Limerick, újabb rtg, és gipsz.
Minden rendben, jól illeszkednek a törött csontok, 2 hét múlva kontroll.
2 hét sok idõ egy izgõ-mozgó, szaladgáló 8 éves
kisfiúnak, gipsszel a bal kezén, de csak eltelt valahogy!
Rtg, orvos( megjegyzem mindig más orvossal találkoztunk),
monden ok, 2 hét múlva leszedik!
Hurrá, ezt csak kibírjuk már valahogy!
Elérkezett a gipszlevétel napja, amit már nagyon vártunk!
Hidegzuhany az újabb rtg után ért minket. Nem veszik
le, sajnos meg kell operálni, mert nem jól forrtak össze a csontok! Jöjjünk be
2 nap múlva, 1 napos bentartózkodás kis vágás... Na, ettõl kiakadtunk!
Felhívtam az otthoni orvos rokonomat, elmondtam a
helyzetet, erre azt kéri, h olvassam be a kapott zárójelentéseket, abból meg
tudja mondani, h mi a helyzet! Hogy miket!?Mi nem kaptunk még egy árva fecnit
sem, nemhogy zárójelentést! Ezen õ akadt ki.
Mûtét napja. Adminisztráció,elsõ kérdés az ûrlapon, h
milyen vallású a páciens. Kitöltünk mindent, irány a gyerekosztály. Újabb
ûrlap, elsõ kérdés milyen vallású a gyerek. (Kicsit besokalltunk, mivel a
gyógyszerérzékenység nem szerepelt a kérdések között.) Jöttek orvosok, mind
megnézte, mi pedig elmondtuk, h ha vágni kell abba nem egyezünk bele, akkor
hazamegyünk.Megértették és az lett a megegyezés, h megpróbálják helyrerakni,
ami tudjuk, mit jelent.De ahhoz el kell altatni.
Az altatás 15 percig tartott, de ott lehettünk vele amíg
el nem aludt, végül is rendesek voltak. Azt mondták, h sikerült helyretenni, új
gipsz és 2 hét múlva kontroll. (megint 60eu)
Itt már nem nagyon bíztam bennük, elkértük a rtg képeket
és hazaküldtük az orvos rokonunknak, aki konzultált egy kézsebésszel Azt
mondta, h otthon nem így oldották volna meg, de nem lesz gond a kezével.
Levente keze már jól mûködik, nincsenek fájdalmai,
nyom nélkül gyógyult. Ma már csak emlék a kórház, a sok színes gipsz, és
csak reménykedünk, h nem kell újra igénybevennünk az Ír egészségügy
szolgáltatásait!
ui: Azt azért hozzá kell tennem, h jól felszerelt
kórházaik vannak, nem azzal van a probléma.Nincsenek jó orvosaik. Itt ugrik ki
az oktatási rendszerük hiányossága és a mi sokat szidott magyar rendszerünk
sokkal jobb szakembereket képez. Ez tény.
