Kalandra fel!
Ezzel a „csatakiáltással” indultunk el otthonról, egy évvel
ezelőtt. Írország volt az uticélunk, ahol egy kastélyszállóban kaptam munkát.
Akkor már két hónapja dolgoztam ott.
Úgy döntöttünk, hogy legyen együtt a család. Otília lányunk
15 éves, Abigél9, Levente 8 éves. Ők már elvégeztek egy tanévet az itteni
iskolában. Párhuzamosan azonban tanulják az otthoni tananyagot is, hogy ne
maradjanak le túlzottan.
Az eddigi
tapasztalatok azt mutatják, hogy az otthoni oktatás színvonala jóval magasabb az
itteninél. Ez azonban hasznunkra vált, mert így nagyobb hangsúlyt kaphatott az
angol nyelv tanulása, ami természetesen nagyon fontos.
Az iskolákról még csak annyit, hogy minden intézménynek saját
egyenruhája van. Ez véleményem szerint sokkal demokratikusabb dolog, mint az
otthoni, hiszen nem az számít, hogy ki mit vesz fel, hanem hogy mit tesz le az
asztalra, illetve mi van a buksijában.
Az oktatás
reggel egy rövid imával kezdődik. Csak halkan jegyzem meg, ez egyébként az
Amerikai Egyesült Államokban is így van, sőt, valaha volt egy ima, amit
hazánkban is elmondtak minden iskolában: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy
hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!” Ezzel talán elkerülhető lett
volna december 5. gyalázata. Igen, tudom, lehet azt is mondani, ez nem ide
tartozik. Csakhogy minden mindennel összefügg. „El lehet menni! Itt lehet
bennünket hagyni!” ugye ismerősek ezek a szavak? Nem állítom, hogy Ő küldött
el, hiszen számomra még annyi jelentőssége sincs. Aki ismer, tudja a
véleményemet…
Mindig hangsúlyoztam, hogy mi nem „disszidáltunk”, nem hazát
cseréltünk, csak kijöttünk dolgozni, tanulni, és mindenekelőtt együtt lenni!
Igen, sikerült, nagyon jól érezzük magunkat, persze hiányoznak a rokonok,
barátok, jól ismert arcok, de tudjuk, mindennek ára van.
Mindennek alapja, alfája és omegája a munka. Néhány éve
hentesként kint dolgozó Benyó Tibor unokaöcsém invitált ki azzal, hogy az
újságban mindig séfeket keresnek. Ő segített a legelső időkben szállással,
tanácsokkal. A csodával határos módon már a második nap dolgoztam, ott, ahol
jelenleg is, a Feleségemmel együtt.
Egy Roscrea nevű kisvárosban lakunk Írország közepén. Az
emberek barátságosak. A munkahelyünk ugyan több, mint 20 kilométerre van,
viszont abban a falucskában nincs gimnázium, csak általános iskola, itt viszont
az általános iskola mellett lakunk, és a gimnázium is közel van.
A közös szabadnapjainkon sokat kirándulunk, nagyon sok szép,
és érdekes helyen megfordultunk már. Ha valakit érdekel, és van rá lehetősége,
a www.freewebs.com/nagy-lego
weboldalon jóval több információt talál rólunk. Az Internetnek és a műholdas
TVnek köszönhetően nem vagyunk elvágva az otthoni hírektől, bevallom, hogy a
technika néha ámulatba ejt.
Elgondolkodtató az is, hogyan lehet manipulálni az igazságot,
különböző érdekek mentén. Otthon, ha Írországról hallottunk, évtizedekig a
terrorizmus, és a "vallási háború" jutott eszünkbe a
"katolikusok és protestánsok" között. Érdekes módon azt soha senki
nem mondta ki, hogy a háttérben nem a vallási felekezetek közötti kibékíthetetlen
ellentét áll, hanem az, hogy az angol gyarmatosítók a szó szoros értelmében
tűzzel-vassal irtották, és égették fel a katolikus ír templomokat, és próbálták
meghonosítani a protestáns, azaz anglikán vallást! Természetesen az írek között
is voltak kollaboránsok, akik a könnyebb élet reményében "áttértek"
(döntő többségükben ők alkotják jelenleg az Észak-ír tartomány lakosságát),
innen ered a
vallási
testvérháború. Ilyen megvilágításban talán könnyebb megérteni...
Apropó, adalék az ír mentalitásról: A kastélyban, ahol
dolgozom, díszes bizonylat van kifüggesztve arról, hogy "Csak és kizárólag
kiváló, írországi alapanyagokból készült ételeket szolgálunk fel". Ámde az
én emberkémnek még az sem elég, hanem odajön, és megkérdezi: Offaly megyéből
van az a birka, amit készít? -Amikor megmutatom a csomagoláson, hogy igen, az
itteni megyében legelészett valaha, akkor nyugszik meg, és "Igen, akkor
kérek'" felkiáltással emeli a csordultig telt Guinness-szes poharát, amit
mi ugyan "szutyok"-nak becézünk, de ezt a világért sem árulnánk el
egy bennszülöttnek, hiszen ők olyan földöntúli áhítattal tudják vedelni,
hogy vérig sértődnének. Úgy hallottam, hogy ezért a feltétlen tiszteletért
cserébe egész Írország vízellátását ez a cég intézi! (Az tény, hogy nincs külön
vízdíj.) Az ivás (és itt nem a vízre gondolok) nemzeti sportnak számít, de
mivel igen magas az alkoholos italok ára, az alkoholisták a legjobb
adófizetőnek számítanak. Ez vonatkozik a cigarettára is- egy csomag ára
8 Euro.
Bevallom, elég nehezen fogtam tollat, mert nem akartam
reklámot csinálni a hontalan csavargó életnek, de tudom, hogy aki el akar
indulni, az úgyis elindul, aki pedig nem, azt úgysem lehet rábeszélni.
Én nyugodt
szívvel állíthatom, nekünk eddig sikerült, aki nem hiszi, járjon utána!
